Hét évtized után is nyomaszt egy nemzet tragédiája: a világ legfeszültebb határán kávézva figyelhetik a turisták a diktatúra katonáit

2025. november 09. 18:00 | Vara Bálint

Hét évtized után is nyomaszt egy nemzet tragédiája: a világ legfeszültebb határán kávézva figyelhetik a turisták a diktatúra katonáit

Van egy hely a világon, ahol a 20. század egyik legvéresebb háborúját vívták, és bár a harcok már évtizedek óta nem újultak ki, valójában még mindig nem ért véget a konfliktus. A „két Korea” azonban ennél különbözőbb szinte alig lehetne: ameddig a déliek a gazdaságban hisznek, addig északon a katonaság és kifejezetten a nukleáris fegyverkezés jelenti a túlélés alapját. Ezt a két teljesen másik világot egy pár kilométeres, rendkívül őrzött zóna választja el egymástól, de a közelben egyre szaporodnak a turistalátványosságok, amelyeket egyre többen látogatnak. Az észak-koreai határ közelében jártunk, ahol a történelem béklyói még mindig rendkívül erősen nyomasztják társadalmat.

Egyértelmű üzenetet küldött Moszkva az atomcsendről

2025. november 09. 15:35 | MTI

Egyértelmű üzenetet küldött Moszkva az atomcsendről

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

Lavrov: Az Egyesült Államok mérlegeli Putyin ajánlatát

2025. november 09. 09:42 | Portfolio

Lavrov: Az Egyesült Államok mérlegeli Putyin ajánlatát

Szergej Lavrov szerint az Egyesült Államok jelenleg mérlegeli Vlagyimir Putyin javaslatát a New START nukleáris fegyverkorlátozási szerződés meghosszabbításáról, miközben Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy az általa annektált ukrajnai területek hovatartozása nem képezheti vita tárgyát. Az orosz külügyminiszter úgy fogalmazott: Oroszország kész a kompromisszumra, de nem enged alapelveiből.

„Nem kaptam semmilyen magyarázatot” – Több nap után előkerült a sokak által kegyvesztettnek gondolt Szergej Lavrov

2025. november 08. 15:52 | Portfolio

„Nem kaptam semmilyen magyarázatot” – Több nap után előkerült a sokak által kegyvesztettnek gondolt Szergej Lavrov

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Donald Trump amerikai elnök nukleáris kísérletekről szóló kijelentéseire reagált újságíróknak – írja a TASZSZ orosz hírügynökség. Az elmúlt napokban többen arról pletykáltak, hogy Lavrov kiesett Vlagyimir Putyin orosz elnök kegyeiből, mert őt tették felelőssé azért, hogy (egyelőre) meghiúsult a budapesti csúcstalálkozó.

Végveszélybe került két fontos város, Szergej Lavrov bukásáról pletykálnak - Híreink az ukrán frontról pénteken

2025. november 07. 22:01 | Portfolio

Végveszélybe került két fontos város, Szergej Lavrov bukásáról pletykálnak - Híreink az ukrán frontról pénteken

Nagyon úgy fest, hogy hamarosan véget ér a stratégiai fontosságú Pokrovszk erődvárosért vívott küzdelem: a település jelentős részét elfoglalták az oroszok - Kijev szerint még dúlnak a harcok, Moszkva már majdhogynem be is jelentette a győzelmet. Északon, Harkiv megyében Kupjanszk sincs sokkal jobb helyzetben. Közben hírszerzési információk érkeztek Dél-Koreából arról, hogy az ukrajnai határon felvonult az oroszok mellett körülbelül 10 ezer észak-koreai katona is. Mindeközben nyugati és orosz ellenzéki portálok Szergej Lavrov külügyminiszter bukásáról pletykálnak - a Kreml mindent tagad. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki fejleményeivel.

A sötét diktatúra több ezer katonája tűnt fel az ukrán határnál, Moszkva előveszi a nukleáris fegyvereket – Háborús híreink csütörtökön

2025. november 06. 16:49 | Portfolio

A sötét diktatúra több ezer katonája tűnt fel az ukrán határnál, Moszkva előveszi a nukleáris fegyvereket – Háborús híreink csütörtökön

10 ezer észak-koreai katona tartózkodik most az orosz-ukrán határvonal orosz oldalán – jelentette a dél-koreai Nemzeti Hírszerzési Szolgálat (NIS). Utasítást adott a nukleáris fegyverek tesztelésének előkészítésére vonatkozó javaslatok kidolgozására az orosz elnök a külügy- és a védelmi minisztériumnak, valamint a biztonsági szolgálatoknak és a polgári hatóságoknak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

Beváltotta fenyegetését Trump: az Egyesült Államok kilőtte a rettegett Minuteman III-at

2025. november 05. 14:45 | Portfolio

Beváltotta fenyegetését Trump: az Egyesült Államok kilőtte a rettegett Minuteman III-at

Az Egyesült Államok légierejének globális csapásmérő parancsnoksága szerdán tesztelt egy Minuteman III-as, nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM). A rakétateszt pár nappal azt követően történt, hogy Donald Trump az amerikai nukleáris képességek tesztelésére szólította fel a haderőt.

Részletes keresés